Német sorstragédia

Asszonyok és gyermekek

 

<-- KEZDŐLAP | <-- MEGSZÁLLÁS ALATT

 

Az asszonyok

 

Panasz nélkül viselték a végtelen gyalogmeneteket, kisgyermekkel a karjukon, a maradék vagyonkájuk hátizsákban vagy bőröndben, amit a végkimerülésig magukkal cipeltek.

 

Gyakran hátra kellett hagyniuk saját szüleiket vagy nagyszüleiket, akiknek már nem volt erejük tovább menni.

 

Menekült-igazolvány

 

Némán viselték a hosszú utazást jéghideg marhavagonokban, együtt betegekkel, súlyos sebesültekkel és haldoklókkal.

 

Csöndesen dugták oda gyermekeiknek az utolsó ehető falatot, miközben maguk éheztek és szomjaztak.

 

Állandóan félelemben éltek, hogy bomba, gránát vagy brutális támadás következtében életüket veszíthetik.

 

 

 

Különösen súlyos gond és lelki teher nehezedett a sok betegnővérre és a Vörös Kereszt kórházi ápolóira. Számtalan alkalommal látták el a súlyos sebesülteket veszélyes helyzetekben, tekintet nélkül a saját életükre, és álltak a haldoklók mellett azok kínokkal teli utolsó óráiban. E felebaráti szolgálatot akkor is ellátták, ha a rettenetes sebesüléseket, iszonyatos égési sérüléseket és borzalmas csonkításokat elszenvedett emberek ápolása őket magukat is fizikai és lelki állóképességük határára sodorta. Sok érintettnek a véres, könnyes nyomorúságban, a fájdalomban és halálban az egyetlen vigaszt és az utolsó reményt jelentették. Sokan, akik a legvégsőkig kitartottak a betegágyak mellett, maguk is gyilkosság áldozatául estek, megerőszakolták vagy  elhurcolták őket.

 

2 000 000 halott

 

Végtelen napokat és éjszakákat töltöttek a pincékben és bunkerekben, állandó félelemben a bombatámadástól, amely életüket vagy minden vagyonukat elvehette.

 

A menekülés és elűzetés közben házuk és gazdaságuk elvesztése mellett el kellett viselniük a megaláztatást és utolsó javaik elrablását.

 

Menekült-igazolvány

 

Folyamatos rettegésben éltek, attól tartva, hogy férjeik, apáik és fivéreik a fronton életüket vesztik, fogságba kerülnek vagy örökre eltűnnek.

 

Életük végéig magukban hordozták a brutalitás és erőszak kínjait és a lelki sérülések nyomait.

 

Gyakran saját gyermekeik megértése és a társadalom részvéte nélkül - mondván, balsorsukért maguk a felelősek; gyötrő lidércálmaikkal maguknak kellett megbirkózniuk.

 

Nincs statisztika, amely számon tartaná a számtalan megbecstelenítést, brutalitást és sebesülést.

 

 

 

Az anyák

 

Saját bajaiknál rettenetesebb volt sok anya számára, mikor végig kellett néznie gyermekei szenvedését és halálát.

 

Elmondhatatlan szenvedéssel kellett elviselniük, mikor kicsi leányaikat embertelen módon megbecstelenítették.

 

Szinte kibírhatatlan borzalmat jelentett számukra, mikor saját alultápláltságuk miatt elapadt a tejük és csecsemőjük a mellükön pusztult éhen.

 

Sokan tehetetlenül voltak kénytelenek végignézni, ahogy kisgyermekeik deszkakeménnyé fagyott pólyáikban megfagytak.

 

Anyák százezreinek kellett átélnie, mikor gyermekeik a terrorbombázásban elégtek, testük darabokra szakadt vagy a romok maguk alá temették őket.

 

Számosan abban a tudatban kényszerültek tovább élni, hogy gyermekeit kegyetlenül elszakították tőlük, hogy végezetül eltűntnek nyilvánították őket, hogy soha többé nem zárhatták a karjukba őket.

 

A háború végén, 1945-ben, a német Vörös Kereszt 300 000 eltűnt gyermeket tartott nyilván és

33 000 gyermek szüleit kereste.

 

         

 

 

A gyermekek

 

Ezrek éltek állandó rettegésben attól, hogy szüleiket elszakítják tőlük.

 

Sok szülőjét elvesztő úgynevezett "Wolfskinder" [Farkasgyermekek] félelemtől hajtva csoportokba verődve az erdőkben élt, különösen Kelet-Poroszországban, és nem mertek visszamenni az állatiasan viselkedő megszálló katonákhoz.

 

Százezrek veszítették el mindörökre a szüleiket, gyermekkorukat és ifjúságukat nevelőotthonokban kellett eltölteniük. És ez még kegyes sorsnak számított: sok árvát keletre hurcoltak és idegek között kellett felnőniük.

 

 

Elveszett gyermekek keresik szüleiket

 

 

Számtalan gyermek volt tanúja annak, ahogy a saját apja, anyja, testvérei vagy nagyszülei menekülés, az elűzetés közben vagy a bombazáporban iszonyatos módon életüket vesztették.

 

Sok testileg még éretlen fiatal lányt vadállatias módon megerőszakoltak, gyakran egész hordák.

 

Ezrek szenvedtek súlyos sebesüléseket a bombaháborúban: megvakultak, megsüketültek, végtagjaikat vesztették, amely egész életükben elkísérte őket.

 

Rengetegen szenvedtek lelki sérüléseket a bombatámadásokat követő számos holttest és megcsonkított tetem látványától, amely álmaikban is kísértette őket.

 

 

Éhező német gyermekek